Nagy Csongor megtörte a hallgatást, őszintén ír felmondásának okairól

A Harag György Társulat egyik vezető színészének felmondása derült égből villámcsapásként érte a szatmári színházkedvelőket. A színész sokáig hallgatásba burkolózott, most azonban szerkesztőségünkhöz eljuttatott írásában őszintén vall az okokról és Keresztes Attila nyilatkozatához is hozzászól.

A felmondásommal kapcsolatban szeretnék egy pár dolgot elmondani, és tisztázni, mert fontosnak tartom, hogy megtegyem.

Reagálni szeretnék a színházban tartott sajtótájékoztatón elhangzottakra, illetve, más internetes portálokon megjelent nyilatkozatokra, amelyet Keresztes Attila művészeti igazgató úr tartott fontosnak elmondani, az én felmondásommal kapcsolatban. Abból szeretnék kiindulni, hogy Keresztes Attila művészeti igazgató úr nem érti a felmondásom okát, illetve, amit ebből leszűrt az annyi, hogy magánéleti problémáim miatt tettem meg ezt a lépést. Azon kijelentése, hogy: "a színház nem egy rehabilitációs intézmény", igaz. Azonban itt nem erről van szó. A felmondásom oka nem ez. Nem magánéleti jellegű, bár Keresztes Attila művészeti igazgató úr, csak és kizárólag erre redukálja a problémát, amit én személy szerint felháborítónak tartok, tekintettel arra, hogy beszélgetéseink során (amelyek megtörténtek, bármit is nyilatkozott Keresztes Attila), egy probléma- sorozatot tártam fel neki, amivel egy művészeti vezetőnek mindenképpen szembe kellene nézni, sőt mi több: szükségszerű megoldania, orvosolnia.

Keresztes Attila művészeti igazgató úr véleménye szerint nincs probléma, pontosabban velem van probléma, hiszen én reagálom túl a dolgokat: a színház ilyen kegyetlen. Ezek után már nem volt kivel és miért tovább kommunikálni, egyértelmű volt hogy nekem, mint „mezei munkásnak" nincs jogom észrevenni és szóvá tenni a problémákat. Ha az igazgató úr „baráti" alapon nem értette meg az általam elmondottakat, akkor azt hiszem ezen kijelentése, hogy „hátbatámadásnak véli ezt az egész dolgot" nem áll a lábán.

Bármilyen szemszögből is nézzük a dolgokat (az anyagi problémákon túl), igenis: gondok vannak. Hangulati, morális, szervezési gondok, mindezt csak tetézi a rengeteg munka. Mint egy színész aki a dolgát végzi, engem is nagyon nagy mértékben érintettek, befolyásoltak a problémák. Nagyon szomorú dolog az, hogy ilyen helyzetbe kerültünk, mert egy jól, vagy aránylag jól működő színházban, ez egy belső ügy kellene legyen, amit mindenképpen meg kell oldani. A „helyzetet" nem én okoztam, én csak a „következménye" vagyok. Ezt tisztázni szeretném.

A „helyzet" az, hogy Keresztes Attila művészeti igazgató úr idejövetelekor, senki nem vonta kétségbe az ő csapatépítő programját. Vele mentünk, hittünk neki, bíztunk benne. Belátom én is, hogy kellett egy bizonyos szakmai változás a szatmári színháznak. Ezt nem vitatom. Csakhogy időközben ebből a csapatépítő programból, a Keresztes Attila egyéni karrierjét „segítő" társulat lettünk. Azt hiszem nagy különbség van a kettő között.

Nem hagyhatom figyelmen kívül, a fejetlenséget, és fegyelmezetlenséget, ami kialakult a színházban. Abból kiindulva, hogy nincsenek rendesen leadminisztrálva alapvető dolgok, azért, hogy mindenki tudja a dolgát, és működjön minden, úgy ahogy kell. Ezért van egy felelős, egy művészeti igazgató, akinek ez lenne a dolga. Tetszik nem tetszik, ez a feladata, Keresztes Attila áll a csapat élén, ő a vezére, vezetője a társulatnak. Koordinálni, menedzselni, figyelni arra, hogy mi is történik. Ehhez itt kellene lenni, és erre figyelni, ha már „csapatról" beszélünk. Itthon, és együtt.

Arról már nem is beszélve, hogy augusztustól októberig - a felmondásom idejéig-3 vagy 4 szabadnapom volt. Erre rájön az általunk keresett szánalmasan alacsony fizetésünk. Tehát, amennyiben plusz pénzt szeretnék keresni emellett a megfeszített munkatempó mellett: képtelenség!

A magánéletemmel kapcsolatban, csak annyit, hogy: az egy privát szféra, és ahhoz senkinek semmi köze. Az az enyém, és hadd rendelkezzek vele, úgy, ahogy én látom jónak, és ahogy én akarom azt élni. Hogy azon "sok" szabadnap alatt, amennyi a rendelkezésemre bocsáttatik, úgy gondolom, egyedül az én döntésem, hogy kivel szocializálódok, ne szabja meg senki, hogy nekem, hogyan lenne jó! Ezt kikérem magamnak. Szánalmasnak, és szomorúnak tartom, ha egy intézményvezető, aki folyamatosan színházcsinálásról beszél, ennyit kíván megérteni az általam, és nemcsak általam elmondottakból. Nem az én magánéletem miatt működik a színház, ahogy működik jelen helyzetben. Pont.

Színész vagyok. Szenvedélyesen szeretem, amit csinálok. Örömmel tölt el, hogy ez a mesterségem. Boldog vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Ez az életem. Játszani a színpadon, próbálni, kihívásokkal, nehézségekkel szembenézni, örülni egymásnak, vigyázni egymásra, mert EGYÜTT csináljuk. Hiszek ebben. Hiszek abban, hogy mindazok ellenére, hogy érzelmekkel, szenvedélyekkel játszunk, EMBEREK módjára meg tudjuk oldani a nézeteltéréseinket, ami egyébként más munkahelyeken is előfordul. Ez egy EMBERI dolog. Egy válsághelyzetben, én úgy gondolom, erre van a legnagyobb szükség, ha már nehézségekkel küszködünk. Egymásra figyelni jobban, mert így könnyebb lesz a gondokon átlépni.
Szeretek dolgozni. Életben tart, megmozgat. Ezt tudom, ez a szakmám, ez a mesterségem. Amit eddig tettem, azt meggyőződésemből, a szakmám iránti tiszteletből tettem. Mert szeretem. Mindig is fogom szeretni. Továbbra is akarok játszani, de nem ilyen feltételek mellett.

Tisztelettel: Nagy Csongor-Zsolt